Rólunk

 
Kik vagyunk?

A Coop az ország legnagyobb lefedettséggel rendelkező, hazai élelmiszerlánca, mindannyiunk „jó szomszédja”. A jelmondat kifejezi a hálózat legfontosabb ismérvét: a Coop szinte mindenütt jelen van, barátságos, közeli élelmiszerüzlet, mindennapi életünk része. Elkötelezett a magyar kereskedelmi kultúra színvonalának fejlesztése mellett, különösen a személyes eladás és a vásárlás kulturált körülményeinek biztosításával.

Több mint 1650 településen, 3000 üzlet várja a vásárlókat. Naponta mintegy másfél millió ember fordul meg a különböző bolttípusokban. A falvakban a lélekszámhoz igazodó kisboltok jelentik a lakosságnak a mindennapi élethez szükséges élelmiszer és vegyi áru beszerzési lehetőséget, a községekben és városokban nagyobb alapterületű üzletek versenyeznek a multinacionális láncokkal.

Coop üzletek Magyarországon
Coop Csoport
A Coop-üzletlánc a szövetkezeti alapokból építkező Coop Gazdasági Csoport része, amely sokkal bővebb tevékenységi körrel rendelkezik, tagjainak köre 700 kereskedelmi kis- és középvállalkozás, melybe beletartozik az élelmiszer kis- és nagykereskedelem, ruházati kis- és nagykereskedelem, iparcikk kis- és nagykereskedelem, ipari, illetve egyéb tevékenység. A Coop-csoport mintegy 32 000 embert foglalkoztat, ezzel a létszámmal az egyik legnagyobb kistelepülési foglalkoztató. A cégcsoport tavalyi árbevétele 510 milliárd forint volt. Coop Csoport
Törzsvásárlói program
A program célja egy olyan klub létrehozása, amelyhez minden Coop vásárló szívesen csatlakozik, mert különleges kedvezmények várják minden hónapban. Az elmúlt évben a megújult törzsvásárlói program kialakítása zajlott, melynek eredményeként még több, és változatosabb kedvezményhez juthatnak a törzsvásárlóink. Havonta megjelenő szórólapunkban, tíz különböző árkedvezményt biztosító kupont helyezünk el a már regisztrált vásárlóink részére. Ötezer Coop Klub pontot összegyűjtött vásárlóink exkluzív kuponlevelet kapnak. Az üzletlánc célja, hogy több, mint egymillió vásárló csatlakozzon a programhoz. Törzsvásárlói program
Márkatermék program
Célunk a fogyasztók számára megbízható, jó minőségű termékeket jó áron kínálni. Jelenleg vásárlóink 3 termékcsalád 750 féle terméke közül választhatnak, a Coop Jót jó áron, a Coop Prémium, és a Coop Jó nekem minőségi kategóriákban. Az új arculat tavalyi bevezetésével egyidejűleg megkezdődött a saját márka paletta csomagolásának frissítése is.
• A Coop Jót jó áron termékcsalád indításakor azt a cél tűztük ki magunk elé, hogy azon vásárlóink, akik a mindennapi bevásárlásaik során a legfontosabb termékekhez megbízható módon, jó minőségben szeretnének hozzájutni, de anyagi lehetőségeik nem engedik meg a piaci márkák magasra srófolt árait, ne kényszerüljenek lemondásra, biztosítsunk számukra lehetőséget megbízható, jó minőségű termékek vásárlására elérhető áron.
• A megnövekedett keresletre válaszolva létrehoztuk a Coop Prémium termékcsaládot is, amely kiváló minőségű termékeket kínál versenyképes áron.
• Emellett bevezettük a Coop Jó nekem termékcsaládot is, amely azon vásárlóinkat célozza meg, akik számára fontos önmaga és családja egészsége, a testi-lelki erőnlét, a teljes értékű élet, a vitalitás. A csomagolásokon korrekt és hiteles tájékoztatást nyújtunk az egyedi ikonok rendszerével annak érdekében, hogy a vásárló tisztában legyen a termék pontos beltartalmával.
Márkatermék program
Társadalmi szerepvállalás
“A vállalat támogatási rendszerében a helyi értékek megőrzése,
a helyi közösségek ápolása, a fiatalok oktatása, a dolgozók továbbképzése mellett
kiemelt szerep jut a magyar élsportnak is.”
Olimpia
A Coop – 1996 óta – 16 éve arany fokozatú főtámogatója a Magyar Olimpiai Csapatnak, kiemelt szponzora a hazai nôi kézilabda- és férfi vízilabda válogatottnak. Elhivatottan támogat minden olyan kezdeményezést, amely az egészséges életmód, a tömegsport népszerûsítését célozza. Olimpia
Coop Segély Alapítvány
A Coop Csoport 2010 decemberében létrehozta a Coop Segély Alapítványt, amelynek célja a hátrányos helyzetű csoportok, személyek társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, valamint az árvizek és egyéb természeti csapások károsultjainak megsegítése. Az Alapítvány több ezer „különleges ellátást igénylő” gyermek étkeztetéséhez járult hozzá 2011-ben, akik hazai közintézményekben élnek. Eddigi tevékenysége során közel 80 millió forint támogatást nyújtott a rászorulóknak. Coop Segély Alapítvány
Coop Rally
2006-ban került megszervezésre az „I. Coop Rally – a minőségi magyar termékekért” autós vetélkedő. A kezdeményezés sikerességét bizonyítja, hogy már az első évben kiérdemelte az FMCG szektor és a kormányzat támogatását. 2011-ben már 94 autóval startolt a VI. Coop Rally, napi fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok és a médiatámogatók részvételével. További információ: www.cooprally.hu Coop Rally
Oktatás
A Coop Csoport nagy hangsúlyt fektet munkatársai továbbképzésére. Ezért minden alkalmazottja számára folyamatosan biztosítja a fejlődést, a karrierépítést szakmai és fejlesztési tréningek szervezésével. A Coop Csoport kiemelten fontosnak tartja a felhalmozott tudás megőrzését, továbbadását, így a szakma minőségi utánpótlás nevelését is. Az 1954 óta működő ÁFEOSZ Kecskeméti Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskolában jelenleg 600 tanulót oktatnak nappali tagozatos osztályokban, és mintegy 230 érettségizett fiatal szakképzésével is foglalkoznak. További információ: www.afeosziskola.hu
Díjak, elismerések
Business Superbrands 2011
A díj történetében a magyar tulajdonú kereskedelmi hálózatok között elsőként, a Coop üzletlánc kapta meg a Business Superbrands elismerést, amely a vállalkozói szféra, a partnerhálózat és a beszállítók felé tanúsított magatartást hivatott elismerni. A díjat kizárólag olyan cégeknek ítélik oda, amelyek szakterületükön kimagasló eredményt képesek felmutatni, tisztességesen és sikeresen működnek, valamint mindig szem előtt tartják fogyasztóik és partnereik érdekeit.
Business Superbrands 2011
Mintaértékű CSR Project 2011
Hagyományteremtő céllal 2006-ban indult el az első „Coop Rally”, amelynek legfontosabb célja volt a minőségi magyar termékeket középpontba állítása. Már az első évben kiérdemelte az FMCG szektor és a kormányzat támogatását, idén pedig a Magyar Public Relations Szövetség által meghirdetett „CSR Best Practice 2010” pályázatán, Mintaértékű CSR Projekt kategóriában jutalmazták.
Mintaértékű CSR Project 2011
Felhasználóbarát Honlap 2011
A Coop Üzletlánc honlapja, a www.coop.hu weboldala hasznos és megbízható információs tartalmával az elvárt felhasználói igényeknek megfelel, elégedettséget garantál. Ennek eredményeképpen idén elnyerte a Felhasználóbarát honlap minősítést.
Felhasználóbarát Honlap 2011
Progresszív Szakmai Díja 2009
Coop – Az év magyar árukért elkötelezett kereskedője Díj
A Co-op Hungary Zrt. egy több mint fél éven át tartó, többfordulós szakmai megmérettetés keretén belül vívta ki magának „Az év magyar árukért elkötelezett kereskedője” kitüntető címet. A magyar élelmiszeripari szektorban tevékenykedő gazdasági társaságok és munkatársaik számára évente megrendezett, Progresszív Szakmai Díjak elnevezésű – korábban Kereskedőversenyként ismert – programban magyar beszállítókat felvonultató szakértői zsűri értékelte az adott kategóriában az elmúlt időszak teljesítményét.
Progresszív Szakmai Díja 2009
Logisztikai Kiválóság Díj 2009
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság szakmai elismerése. A díj odaítélésének célja a kiváló szakmai teljesítmény elismerése a logisztika és ellátási lánc menedzsment területén. Az innovatív, egyedi, előremutató logisztikai ötleteket, megoldásokat, koncepciókat díjazza a Társaság minden évben.
Logisztikai Kiválóság Díj 2009
2009 Kereskedelmi Honlapja – Közönségdíj 2009
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szervezésében kerül megrendezésre a verseny, melynek közönség díját 2009-ben a www.coop.hu nyerte el. Az OKSZ ezzel a versennyel az online kereskedelem, a honlapok, az interneten a vásárlóknak, fogyasztóknak nyújtható információk előnyeire kívánja felhívni a figyelmet.
2009 Kereskedelmi Honlapja – Közönségdíj 2009
Magyar Kereskedelmi Nagydíj oklevele 2007
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Ügyvezető Elnöksége a kereskedelem területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként az Európai Kereskedelem Napja alkalmából Magyar Kereskedelmi Nagydíjban részesítette a Co-op Hungary Zrt-t.
Magyar Kereskedelmi Nagydíj oklevele 2007
Az év Franchise Rendszere Díj 2007
A Magyar Franchise Szövetség a szakma érdekképviseletét, valamint az etikus franchise-rendszerek védelmét tartja egyik legfontosabb céljának. A díjak komoly elismerést jelentenek a szakma részéről, ezért minden évben számos hálózat pályázik a különböző díjakra. 2007-ben a Co-op Hungary Zrt. nyerte el ezt a rangos szakmai díját, az üzletlánc lett az év franchise rendszere.
Az év Franchise Rendszere Díj 2007
Boltmegújítási program
A Coop üzletlánc 2010 őszén útjára indított egy fejlesztési folyamatot, melynek része az informatikai, logisztikai megújulás, a boltkategóriák átdolgozása, valamint a választék bővítése és korszerűsítése. A megújuló boltokat alapterület, választék és szolgáltatási kör szerint három kategóriába sorolhatjuk: Coop mini, Coop abc és Coop szuper. A program legfontosabb feladata – a vizuális egység megőrzése mellett – az arculat „személyre szabása” a Coop boltok külső és belső adottságaihoz igazodva. Jelenleg 700 bolt kapcsolódik az egységes, integrált informatikával dolgozó kiskereskedelmi rendszerhez, a tervek szerint 2012-re a csoport 1300-1500 üzletére terjeszti ki a rendszert.
A folyamatos újítás a Coop-csoport fejlődésének egyik kulcseleme. A Coop egy hagyományos kiskereskedelmi lánc, amelynek története 40-50 évre tekint vissza, célunk azonban, hogy a tradíciók megőrzése mellet a piaci igényeknek megfelelően modernizáljuk a láncot, hiszen a vevői elvárásoknak csak így lehet megfelelni.
Boltmegújítási program
Itt megkeresheti kedvenc boltját!
Országos boltkereső
2012. február 16. -
2012. február 26.
Akciós ajánlataink
Több, mint kevesebb...
2012. február 01. -
2012. február 29.
Nyereményjátékok
Nyerjen Ön is velünk...
Csatlakozzon Ön is!
Coop klub
Megéri csatlakozni...
Jó nekem!
Coop termékek
Jót, jó áron - Prémium